„Pannónia területén ritkán kerülnek elő keleti eredetű, egyszerű hun kori emberek temetkezései. Adorjánpusztán 1964-ben 2 m mélységből erősen torzított europid férfikoponyát hozott felszínre egy földgép. A magányosnak tűnő temetkezéstől mintegy 50 m-re 1977-ben újabb sírokat dúltak szét, köztük ismét torzított koponyás temetkezést. A megmentett négy sírban egyszerű emberek, nők, gyermeklányok nyugodtak. (…) Az Adorján-pusztai temetkezések tanyaszerű településre utalnak, amelyet magányos temetkezések és kis sírcsoportok vettek körül” – írta egy évtizede Bóna István professzor a hunokról szóló monográfiájában.
1969-ben homokbányászat során embercsontok és edények kerültek elő a kishenyei Csikólegelőn. A tárgyak a germán népek közé tartozó langobardok régészeti hagyatékának bizonyultak s az 1969-től 1971-ig tartó feltárások – amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány éve elhunyt régész-professzora, Bóna István vezetett – napvilágra hozták az 53 sírból álló nemzetségi temetőt.
A mondás szerint a könyveknek megvan a maguk története. Az alábbiakból kiderül, hogy mindez a régészeti leletekre is igaz...
1960-ban szőlőtelepítés során mintegy 20 csontváz és mellettük fegyverek, ékszerek láttak napvilágot Újvárhegyen, Varga János bogaraspusztai tanító szőlejében, aki levelében minderről részletesen beszámolt az akkor még létező Ozorai Járási Múzeum vezetőjének, Poór Ferencnek. A leletek az ozorai múzeum megszűnésével a szekszárdi múzeumba kerültek, ahol néhány éve talált rájuk a raktár mélyén Ódor János Gábor, Tolna megye honfoglalás és kora Árpád-korának szakértője.
Sokszor leírtuk már, hogy Tamási mai határában a középkorban számos, mára elpusztult település osztozott. Közülük név szerint ismert Adorján, Ar(a)csa, Fir/Für, Fornát, Gonozd, Henye, Kecső(d), Kospa, Marton/Martonos, Prósza/Prózsa, Szemcse, Szentmárton, Tengelic és Újfalu.
Érdekes következtetésekre juthatunk a környék településhálózatának kezdeteiről, ha szemügyre vesszük az említett helyneveket. A földrajzi nevek kategorizálásával foglalkozó szakemberek, a történeti névtan művelői ugyanis az egyes, hasonló módon keletkezett helyneveket kialakulásuk jellemző módja csoportokba sorolták és meghatározták keletkezésük jellemző idejét. Ezek alapján rekonstruálhatjuk a települések időbeli kialakulásának vázlatát.
Szülőföldünket járva mindannyiunkban felmerülhet a kérdés: hogyan nézett ki a táj a közelebbi vagy a távolabbi múltban, mit láthattak elődeink valamely jól ismert helyen állva? E kérdés megválaszolásához szeretnék hozzájárulni a középkor vonatkozásában, az elszórt okleveles adatok összegyűjtésével, szigorúan a mai városhatárt figyelembe véve.
A jelenlegi Tamási területéről alig ismerünk középkori régészeti emlékeket, leleteket. A középkori mezőváros két legjelentősebb épületének, a jelenlegi r. k. templom helyén állt plébániatemplomnak és a kilátó körül fekvő várnak is csupán a helye bizonyos, dokumentált régészeti kutatás azonban nem folyt egyik területén sem. Ezért is lehet fontos két olyan középkori tárgy bemutatása, amelyek e két jelentős építmény helyén kerültek elő.
