Tolnatamási

Szülőföldünket járva mindannyiunkban felmerülhet a kérdés: hogyan nézett ki a táj a közelebbi vagy a távolabbi múltban, mit láthattak elődeink valamely jól ismert helyen állva? E kérdés megválaszolásához szeretnék hozzájárulni a középkor vonatkozásában, az elszórt okleveles adatok összegyűjtésével, szigorúan a mai városhatárt figyelembe véve.

A középkori Tamási létét is alapvetően meghatározta a vízszabályozás előtti térképek tanúsága alapján a mainál sokkal szélesebben, szeszélyesen kanyargó Koppány folyó, amelyet ekkoriban még Füzegynek neveztek; a helynév fűzfában gazdag szélű folyót jelent. Déli oldalának lankáin a folyó teljes hosszában szőlőtermesztés folyhatott a középkorban: a mai Várhegy lábánál fekvő egykori Tengelic falu szőlőhegyén 1531-ben, a Henye és Adorján között fekvő elpusztult Arcsa falu határában pedig 1378-ban és 1436-ban említenek szőlőket. A folyón halastavakat is létesítettek: 1419-ben ismét csak az előbb említett Arcsa határában említik a faluról elnevezett Arcsató nevű halastavat. Szintén a folyó vizét használták malmok meghajtásához: ilyet 1482-ben a birtokos Héderváriak kezén jegyeztek fel. Az 1443-ban említett tamási vámot is bizonyosan a Koppány mellett szedték, amelyen ha híd nem is vezetett át, de révátkelő bizonyosan működött.

Vidékünk középkori növényzetéről legmegbízhatóbb forrásaink a határleírások szórványos adatai. Ezekben legtöbbször tölgyfákat említenek, sokszor magyarul (Thwlfa, Tul, Twl) is. Arcsa határában már 1193-ban szerepel tölgyfa, de ugyanekkor itt körtefákról is hallunk, 1436-ban pedig ugyancsak itt diófát említenek. Arcsa határainak vitatott, ezért gyakran írásba foglalt volta őrizte meg számunkra 1378-ból egy „Buzbukur”-nak nevezett szederbokor nevét.

A vidék állatállományáról csak áttételes adatainak vannak: Arcsa 1378-as határjárásában pásztorok által használt útról olvashatunk, amelyet bizonyosan juhok és marhák terelésére használtak, Gonozd 1452-es megtámadásakor pedig a Héderváriak itteni majorságáról a hatalmaskodó Dombai család mintegy 1000 (!) birkát hajtott el. Ugyanitt még közel nyolcvan év múlva is jelentős birkaállomány lehetett, mert Hédervári Ferenc 1531-es végrendeletében itteni óriási birkaállományát feleségére hagyta; a mai Gonozd környékének szántóföldjei a középkorban tehát hatalmas legelők lehettek.

Az ország egyes részein főleg az Árpád-korban gyakran említett – területhatároló vagy vízelvezető szerepű – árkokról területünkön csak gyér adatok maradtak fenn: 1347-ben Szokolyendréd, Szentmárton és Ireg határjárásában hét alkalommal szerepel árok (kétszer valószínűleg ugyanaz a nagy árok); több határjelet is árkokban helyeztek el.

A falvakat mindenkor utak kötötték össze: ún. „nagy utakat” említenek 1193-ban Arcsa határában (valószínűleg a Koppány déli oldalán), 1378-ban pedig valószínűleg ennek egy másik szakaszát Koromszó (Bogaraspuszta mellett) és Tamási közt. Tudomásunk van még a 1347-ből a Szokolyról Szentmártonra, 1378-ból a Henyéről Kecsőre (Kecsege), 1419-ből pedig a Szemcse határaitól a nyéki várhoz vezető utakról. Érdekesség, hogy ezek mellett kisebb utakra is van utalás: 1436-ban Arcsán szőlőhegyi útról hallunk.

Végül említsük meg, hogy városunk határából középkori dűlőnevei közül mindössze kettőt ismerünk s közülük mára mindegyik elenyészett. Arcsa határában 1193-ban magyarul nevezték meg a mai Kishenyén található bronzkori földvárat (War), 1357-ben pedig a Henyei és a Tamási család birtokvitája kapcsán került lejegyzésre a két névadó település határán fekvő Csizehegy vagy Tiszehegy neve (Chizehegh/Thizehegh), amely valahol a mai Belátó környékén terülhetett el.