Tolnatamási

 Fehér Felícia (Pazirik Kft.)

 

 

A XX. századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye az 1956-os forradalom és szabadságharc. Ennek a korszaknak a kutatása számos eredményt felmutatott, de a figyelem eddig kevésbé irányult a vidéki eseményekre. Tamási 1956-os története nem teljesen feltáratlan, hiszen a szekszárdi levéltár, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumokat már felhasználták a korszak kutatói, a sajtóban az elmúlt 20 évben több résztvevőt is megszólaltattak, a forradalom 50. évfordulójára pedig Szabó Béla összefoglalta a helyi eseményeket a Tamási Kalendáriumban.

 

Az adatok rendszeres összegyűjtése, a helyi és országos levéltárakban fellelhető dokumentumok, továbbá a visszaemlékezések adatainak összegzése mindazonáltal még nem történt meg. A település alapvető agrár jellege, és a forradalom bázisának számító, nagyobb létszámú munkásság és diákság hiánya miatt nem történtek országos jelentőségű események itt, ugyanakkor néhány tény mégis különösen érdekessé teszi Tamási 1956-os történetét. A megyében Dunaföldvár mellett itt voltak a forradalomnak halálos áldozatai, november 4-e után pedig Tamási egyfajta szovjet központ volt, hiszen a Dél-Dunántúl számos városából ide gyűjtötték be a nemzeti bizottságok és katonatanácsok tagjait, mielőtt a Szovjetunióba hurcolták volna őket.

 

Mivel Tamási 1956-os történetének szereplői közül szerencsés módon még számosan köztünk vannak, kézenfekvőnek tűnt, hogy a történéseket ne csak hagyományos módon, levéltári kutatásokra alapozva, hanem az ún. oral history, azaz a szóbeli emlékezések összegyűjtésével kutassuk, és tegyük hozzáférhetővé.

 

Ebben nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Szabó Béla egykori nemzetőr, akinek személyes kapcsolatai révén sikerült megismerkednünk számos résztvevővel. Hangfelvételek rögzítésével kezdett kutatásomba hamarosan bekapcsolódott Havasi Dániel és Hoppál Bulcsú, akik külön-külön és együtt is már több dokumentumfilm elkészítésében vettek részt.

 

Alkotótársaimmal egy év alatt, 2009 októbere óta 14 interjút készítettünk 15 személlyel, Tamásin kívül Budapesten, Gyulajon, Nagykónyiban, Vácon és Várpalotán. A forgatások során több mint 15 órányi anyagot rögzítettünk. Igyekeztünk a „barikád mindkét oldalán állókat” megszólaltatni, így nemcsak a községi nemzeti bizottság és a laktanya forradalmi katonatanácsának tagjait, nemzetőröket, vagy a november 4-én agyonlőtt honvédek hozzátartozóit kerestük fel, de a község egykori párttitkárát, illetve egy a nemzetőrök által őrizetbe vett rendőrt is. Sikerült olyan személyeket is felkeresni, akik eddig elkerülték az események iránt érdeklődők figyelmét: így találtunk rá az egyik áldozat, Hánis László várpalotai honvéd testvérére és unokaöccsére. Munkánk – ahogy mondani szokás – a 24. órában készült, amit mi sem jelez jobban, mint hogy két beszélgetőtársunk sajnos már nincs köztünk. Munkánkat egyben az ő emléküknek is ajánljuk.

 

Sajnos nem sikerült felkeresnünk mindenkit, aki meghatározó szerepet játszott az 1956-os tamási eseményekben, és akiket szerettünk volt megszólaltatni. Ennek oka elsősorban az anyagiak és az idő hiánya, hiszen – már csak koruk miatt is – minél előbb szerettük volna az emlékezők elé tárni munkánk eredményét. Ezúton is elnézést kérek azoktól, akikhez nem jutottunk el, és remélem, hogy – ha máshogy nem – személyesen, diktafonnal felkereshetem őket. Kérem a tamásiakat, hogy fogadják majd szeretettel a filmet, hiszen – ahogy az egyik emlékező mondta az interjú végén – „annyit megérdemel az egész világ, meg a tamásiak, hogy lássák, mi volt”.

(Tamási Táj, 2010. október, 4. old.)